Budapest, 2022. december 21.Ünnepi vészhelyzetekben is segíthet az ÉletMentő applikáció
A mentők számára jól ismert tény, hogy karácsony környékén megszaporodnak a kisebb-nagyobb háztartási balesetek. Az ijedtséggel töltött percekkel pedig a bajba jutottak értékes időt veszítenek. Az ünnepekre készülődve ezért is érdemes letölteni az ÉletMentő applikációt, amely nem csupán a segélyhívást könnyíti meg, de rendelkezik elsősegély kisokos-funkcióval, a közelben fellelhető gyógyszertárak nyitva tartásának listájával, a kórházak elérhetőségeivel, valamint azok megközelítését segítő térképpel, amelyek hasznosnak lehetnek a mindennapokban.
Budapest, 2022. december 19.Társadalmunk aktuális kihívásaira keresett digitális megoldásokat a Vodafone a Digitális Díj keretében
Ismét lehetett pályázni a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra. A korábbiakhoz hasonlóan szintén három – Kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech és Fenntartható energia – kategóriában várta a pályamunkákat a zsűri. A pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy ösztönözze és felkarolja azon innovátorokat, akik digitális fejlesztésekkel kínálnak megoldást a társadalom és a gazdaság legégetőbb problémáira. A pályázatra magánszemélyek, startupok, non profit szervezetek és vállalkozások jelentkezhettek 2022. december 19. és 2023. február 17. között, a Vodafone Digitális Díj pályázati felületén keresztül.
Budapest, 2022. december 7.Vodafone ONE – Mobil és vezetékes szolgáltatások egy csomagban, különleges kedvezményekkel és előnyökkel
A Vodafone konvergens szolgáltatóként az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy létrehozza azt az ajánlatot, amely egy csomagban képes azokat az ügyféligényeket kiszolgálni, amelyek igazán fontosak – mindezt különleges kedvezményekkel és egyéb előnyökkel. A szolgáltató ezen gondolatiság mentén vezette be a Vodafone ONE ajánlatát, melynek keretében azon ügyfelek, akiknek mobil- és vezetékes szolgáltatása is a Vodafone-nál van, számos kedvezményt és elsőbbségi ügyfélkiszolgálást vehetnek igénybe. A különleges ajánlatot bemutató kampányhoz kivételes meglepetéssel is készült: a Vodafone ONE kisfilmjében Révész Sándor újra elénekelte a Piramis együttes klasszikusát.
Budapest, 2022. december 22022-ben több mint 3000 órát töltöttek önkéntességgel a Vodafone munkatársai
A Vodafone a társadalmi felelősségvállalás jegyében munkatársainak időt és lehetőséget biztosít arra, hogy önkéntes programokban vegyenek részt. A vállalat egyik alapelve, hogy a saját erőforrásból, a közösség érdekében folytatott tevékenységeknek társadalmi, környezeti és vállalatirányítási szempontból is mérhető hatása van. A Vodafone Alapítvány szervezésében megvalósuló önkéntes programok keretében a vállalat minden dolgozója évi 4 napot önkéntes munkára fordíthat.
Budapest, 2022. november 28.Robotokkal a fenntartható jövőért: kihirdették a Vodafone ötletpályázatának nyerteseit
2022 november 26-án, a Vodafone új székházában rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Skool szakmai közreműködésével a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! ötletpályázat döntőjét, ahol a 10 legjobb ötlettel pályázó csapat szakmai mentorok segítségével valósíthatta meg fenntarthatósági problémára reflektáló robotötletét. A három legmagasabb pontszámot elérő robot szálló por koncentrációt mér, hallássérült gyerekeknek tolmácsol és köztereket segít tisztán tartani.
Budapest, 2022. november 22Globális együttműködés a Vodafone és a WWF között az okostelefonok karbonlábnyomának csökkentéséért
Globális együttműködés valósult meg a Vodafone Group és a legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF között. Az együttműködés keretében a WWF és a Vodafone közösen dolgozik azon, hogy a távközlési szolgáltató 2040-re elérje a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, aktívan részt vegyen az e-hulladék felszámolásában és a körforgásos gazdaság megerősítésében a mobilkészülékek piacán. A partnerek közösen indították el az együttműködés részeként az „Egymillió telefon a bolygóért” programot.
Budapest, 2022. november 15.Könnyen beazonosíthatóvá vált a cégek felesleges energiafelhasználása a Vodafone Energiamonitoring segítségével
A mérőrendszer segítségével jelentősen csökkenthetik a vállalkozások az energiafelhasználásukat, ugyanis a rendszer használatával pontos, átlátható képet kaphatnak az aktuális fogyasztásról, ráadásul a rendszer riasztást is küld, ha a fogyasztás átlépi az előre meghatározott küszöbértéket, lehetővé téve az azonnali beavatkozást. A Vodafone Energiamonitoring megoldása új lehetőségeket kínál a vállalatok számára a fenntarthatóbb működés eléréséhez.
Budapest, 2022. november 11Szépségipari szakemberek edukálásával is küzd a Vodafone a párkapcsolati erőszak ellen
Becslések szerint minden ötödik nőt ért már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről. A Vodafone Magyarország Alapítvány felmérése alapján munkájuk során a megkérdezett szépségipari szakemberek többsége találkozott már a családon belüli erőszak, bántalmazás jelenségével, és jelentős részük érzékenyen és segítő szándékkal igyekszik a problémára reagálni. Mivel a szépségipari dolgozók sokszor az egyetlenek, akikkel az elszigetelt áldozatok biztonságos körülmények között beszélni tudnak, fontos ezeknek a szakembereknek az edukálása és informálása. A Vodafone azért fejlesztette a Bright Sky alkalmazást, hogy a bántalmazásban érintettek, illetve a környezetükben élő segítők biztonságos csatornán keresztül kaphassanak tájékoztatást és támogatást.
Budapest, 2022. november 9.A magyar gazdák szerint a digitális technológiák alapvető fontosságúak a termelékenység és a fenntarthatóság szempontjából
A Vodafone Group megbízásából felmérés készült Európa és Afrika 13 országában, köztük Magyarországon a helyi gazdák digitalizációs elképzeléseiről, valamint az őket érintő környezeti kihívásokról. A magyarországi felmérés rámutatott, hogy a magyar gazdák 98%- a aggódik a klímaváltozás gazdaságra gyakorolt hatásai miatt, ugyanakkor jelentős részük (94%) azt is látja, hogy a digitális technológiák a jövőben hozzájárulhatnak a gazdálkodásuk sikeréhez, ennek megfelelően szinte mindegyikük (90%) azt tervezi, hogy a következő 12 hónapban többet fektet digitális eszközökbe. A Vodafone Magyarország őket kívánja támogatni stabil és biztonságos hálózatával, továbbá IoT, CAT-M és 5G alapú megoldásaival.
Budapest, 2022. október 26Digiméter: A digitális jelenlét terén fejlődést mutattak a hazai vállalkozások, ugyanakkor az értékesítés, marketing területén továbbra is jelentős volt a lemaradás
Megvannak az eszközök a fejlődésre, mégis stagnálást mutattak a hazai kkv-k a digitális versenyképesség terén: a Digiméter kutatássorozat elmúlt hároméves adatai szerint a pandémia miatt kialakult digitális kényszerfejlesztéseket a vállalatok megtartották, de tovább nem léptek. A kutatás rámutatott néhány pozitív tendenciára is: a hazai vállalkozások fejlődést mutattak a digitális jelenlét terén, illetve továbbra is a felső hányadba estek a digitális pénzügyeket illetően, ugyanakkor az értékesítés, marketing területén továbbra is jelentős lemaradásban vannak. A kutatást támogató Vodafone Magyarország szerint a vállalatok digitális fejlesztéséhez szükséges infrastruktúra adott, a kkv szektor digitális versenyképességét ugyanakkor kifejezetten kkv-kat támogató szolgáltatásokkal és megoldásokkal, továbbá szakértői segítséggel is támogatni kell.
Budapest, 2022. október 19.A legmodernebb hálózati megoldások jelentik a versenyképesség kulcsát
A 2022-es év két legnagyobb távközlési-informatikai konferenciáján, az Internet Hungary-n és az Infotér Konferencián is főszponzorként vett részt a Vodafone Magyarország. A rendezvényeken, amellett, hogy meghatározó fontosságú szakmai kerekasztal-beszélgetéseken, előadásokon képviseltette magát a vállalat, bemutatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) közösen megalkotott, az események attrakciójaként szolgáló 5G távvezérlésű versenyautóját is
Budapest, 2022. október 18Áttörés az 5G logisztikai felhasználásában: átadták Európa első 5G-vel működő vasúti terminálját, az East-West Gate-et
Alig egy évvel a beruházás bejelentése után már át is adták Európa legnagyobb és legmodernebb szárazföldi intermodális terminálját, a fényeslitkei East-West Gate-et. Európa legnagyobb okos vasúti logisztikai terminálját a kontinensen elsőként saját 5G-hálózatot használnak a belső kommunikációra és a technológiai eszközök működtetésére. Emellett szintén az 5G-technológia segítségével, távolról irányítják a terminál teljesen önvezető, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit. A privát 5G-mobilhálózatot a Vodafone Magyarország építette ki a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. igényeire szabottan.
Budapest, 2022. október 10Gyermekek robotötleteit valósította meg a Vodafone Magyarország Alapítvány
Október 8. és 23. között rendezték meg a 10., jubileumi európai programozási hetet, a CodeWeeket, melynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő népszerűsítése. Az eseményre a Vodafone Magyarország Alapítvány számos programmal, többek között a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című fenntarthatósági ötletpályázattal készült, ezzel is támogatva a magyarországi diákok digitális kompetenciáinak erősítését, a tanárok munkáját és a fenntartható fejlődést.
Budapest, szeptember 29Ötször gyorsabban kaphatnak kórházi ellátást a betegek a MotionScan, stroke felismerő applikációjának köszönhetően
A legelső tünetek jelentkezésétől a stroke betegeknek mindössze 4 és fél órájuk van arra, hogy az életmentő beavatkozást megkapják. Maga a kezelés és az ahhoz szükséges vizsgálatok az orvosok megfeszített munkája mellett 75 percet vesz igénybe, vagyis a betegnek és környezetének összesen 3 órája és 15 perce marad arra, hogy felismerjék a stroke tüneteit. A Vodafone Digitális Díjjal jutalmazott MotionScan Kft. rendszere a mesterséges intelligenciával ezt mindössze egy órán belül megteszi, felbecsülhetetlen időt mentve meg ezzel a betegnek és az őt ellátó csapatnak. A szoftver igénylésére már lehet regisztrálni.
Budapest, 2022. szeptembe,r 27Legyen a színház mindenkié!
A Vodafone Magyarország a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel közösen mutatta be a kulturális élményszerzés új korszakát elhozó digitális fejlesztését. Az innováció a hallássérült érdeklődők számára teszi lehetővé az akadálymentes színházba járást, azáltal, hogy a színdarabok valós időben kerülnek feliratozásra a néző okostelefonján. A technológiát az Életrevalók című darabon mutatták be a Játékszínben, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével.
Budapest, 2022. szeptember 22A Vodafone biztosítja a legmegbízhatóbb mobilhálózatot Magyarországon adat- és hangszolgáltatás terén
Európa egyik vezető független mobilhálózat-tesztelő és -értékelő cége, az umlaut tavasszal 21 napon keresztül mérte a hazai szolgáltatók hang- és adatszolgáltatásainak teljesítményét. A mobilszolgáltatókat adott időpontban vizsgáló felmérést több mint 5700 km-es mérési távon, az ország húsz nagyvárosában és úthálózatain végezték, mindezt tömeges adatgyűjtésen alapuló elemzéssel egészítették ki – utóbbival lefedve a lakott területek közel 95%-át és a lakosság 97%-át. Az umlaut felmérése rámutatott: a Vodafone Magyarország az ország vezető mobilhálózata hang- és adatszolgáltatások megbízhatósága terén, emellett az is kiderült, hogy a Vodafone kínálja a legsimább internetes böngészési és YouTube-ozási élményt a vizsgált városokban.
Budapest, 2022. szeptember 205G távvezérlésű versenyautót mutatott be a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve a Vodafone a Hungaroring területén
Az IoT alapú megoldások az 5G magánhálózat segítségével új távlatokat nyitnak a mobilitásban és az autóipar teljes értékláncában. Ennek kiváló példája a Vodafone fejlesztése, egy távirányítású versenyautó, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói terveztek és építettek meg a Formula Student East (FSE) mozgalom keretén belül. A szeptember 17-i teszten a távirányítással vezérelt autó az 5G gyorsaságát, pontosságát és valósidejű válaszidejét is bizonyította
Budapest, 2022. július 27.CAT-M technológián alapuló vitorlás nyomkövető megoldást mutatott be a Vodafone és a MobileGap
A MobileGap versenysport támogató rendszere a Vodafone CAT-M hálózatának köszönhetően új távlatokat nyithat mind a vitorlázás, mind egyéb verseny-és tömegsportok támogatása esetén a magas megbízhatóság, az alacsony szenzor oldali fogyasztás és minden eddiginél gyorsabb válaszidők révén. A Race&Trace a valós idejű, felhő alapú kommunikáció segítségével, valamint a hajókon elhelyezett szenzorokkal teszi lehetővé, hogy élőben követhessük a vitorlásversenyek állását: a megoldás pozíciókövetéssel, folyamatos sebességméréssel, az élő videóközvetítések lehetőségével, valamint a részeredmények mutatásával teszi még izgalmasabbá a vitorlásversenyeket. Az előbbiek mellett biztonságtechnikai szempontból is rendkívül fontos a Race&Trace: a valós időben érkező adatoknak köszönhetően sokkal gyorsabban észlelhető, ha egy vitorlás esetleg bajba kerül, és a pontos helyszínadatoknak köszönhetően a mentőcsapatok is könnyebben találják meg a bajbajutottakat.
Budapest, 2022. július 18.Ismét elérhetővé vált az ügyintézés és az értékesítés a Vodafone-nál
A hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében a Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végzett, amely a tervezett időszakban sikeresen megtörtént és lezárult – az ügyfelek ismét minden ügyintézési, értékesítési és egyéb érintett speciális szolgáltatást elérnek. Az átállásnak köszönhetően a Vodafone ügyfelei a továbbiakban az új ügyfélkiszolgáló rendszert vehetik igénybe, amely egyaránt elérhető a szolgáltató weboldalán az önkiszolgáló felületen, valamint a MyVodafone applikációban.
Budapest, 2022. július 08.Az előtt jelzi az erdőtüzet a Vodafone rendszere, hogy az egyáltalán elkezdődne
A klímaváltozással járó hőhullámok fokozzák az erdőtüzek kockázatát, melyek világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek. Bár leginkább a trópusi és boreális régiók vannak veszélyben, a tavaszi és nyári időszakban Magyarországon is fordulhatnak elő erdőtüzek. Mivel a száraz, fás, bozótos területeken a lángok gyorsan terjednek, a tűz mielőbbi észlelése és a tűzoltás megkezdése kulcsfontosságú az erdőterület védelme érdekében. Ebben nyújthat segítséget a Vodafone felhő alapú IoT riasztórendszere, amely még az „aranyórában” lehetővé teszi a reagálást.
Budapest, 2022. július 4.Széleskörű egészségbiztosítási szolgáltatást vezet be dolgozóinak a Vodafone
2022. július 1-től a Vodafone Magyarország elérhetővé tette munkavállalói számára a Medicover Vállalati Egészségbiztosítást. A nagy létszámra kötött biztosítással a dolgozók a Medicover országos lefedettségén keresztül számos egészségügyi szolgáltatást vehetnek igénybe díjmentesen, akár korlátlan számban, a biztosításba pedig az alkalmazottak családtagjaikat is bevonhatják.
Budapest, 2022. június 30.TOP3-ban a Vodafone a legnyitottabb hazai vállalatok listáján
A nemzetközi Pride hónap alkalmából közzétett új kampánya keretében végzett országos felmérést a Nyitottak vagyunk társadalmi vállalkozás, amely eredményeként a Vodafone ezüst minősítéssel bekerült a három legnyitottabb hazai vállalkozás közé. A kérdőíves felmérés a hazai nagyvállalatok körében a munkavállalók munkahelyi biztonságérzetét és elkötelezettségét kutatta. Az Open Survey független szakértők bevonásával nem csak az LMBTQ közösségek, de számos kisebbség munkahelyi jólétét is vizsgálta.
Budapest, 2022. június 23.Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit
Kéz-ortézis, nyelvtanulást segítő szoftver és idősek számára készített videóhívó gomb is található a 2022-es díjazottak között. A Vodafone Magyarország Alapítvány által kiírt, 15 millió forint összdíjazású pályázatra olyan projektekkel lehetett nevezni, melyek a digitalizáció segítségével kínálnak megoldást napjaink legégetőbb kihívásaira. Összesen 118 pályázat érkezett három kategóriában (Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Környezetvédelem és Fenntarthatóság), továbbá egy Inkubációs Különdíjat is kiosztottak.
Budapest, 2022. június 20.Informatikai átállás miatt július 11-16. között csak korlátozottan lehetett ügyeket intézni
A hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében a Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végzett, ez idő alatt az online és személyes ügyintézés, értékesítés, valamint egyes speciális szolgáltatások (például mobilvásárlás – autópályamatrica, parkolás) nem voltak elérhetőek. A szolgáltató felhívta a figyelmet: az alapszolgáltatások, így az otthoni (vezetékes TV, internet, telefon) szolgáltatások és a mobil hívások indítása/fogadása, az SMS küldés/fogadás, az adathasználat, valamint a hibabejelentések a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül ebben az időszakban is végig elérhetőek maradtak. A szolgáltató arra kérte az ügyfeleket, hogy szükséges ügyeiket intézzék el még az átállás előtt, mivel azalatt nem lesz lehetőségük a szokásos ügyintézésre. A szolgáltató az ügyfeleket több csatornán keresztül közvetlenül értesítette a változásokról, továbbá az ügyfelek az átállással kapcsolatos naprakész tájékoztatást (többek között az átállás előtti javasolt teendőket, illetve az említett időszakban el nem érhető funkciók listáját, valamint az előfizetők részére készített, az átállást támogató segédleteket) az erre a célra létrehozott aloldalon érték el.
Budapest, 2022. június 17.„Az apaság nem csak egy nap” – Már 111 munkavállaló vette igénybe a Vodafone egyedülálló szülői szabadságát
2020-ban vezette be a Vodafone különleges juttatását, melynek keretében 100 százalékban fizetett speciális szabadságot biztosít, amelyet a vállalatnál dolgozó azon újdonsült szülők vehetnek igénybe a gyermekük érkezését követően, akik nem élnek a szülési szabadsággal. A 16 hetes szabadság lehetőségével eddig 111-en éltek, köztük egy női munkavállaló is.
Budapest, 2022. június 15.Hallássérültek koncertélményét támogatta a Vodafone 5G megoldása
Egyedülálló 5G alapú fejlesztést mutatott be a Vodafone a Music Not Impossible csapattal közösen: egy úgynevezett haptikus eszköz segítségével, siket és nagyothallók zenerajongók példanélküli élőzenei élményben részesülhetnek. A fejlesztés a dél-londoni Mighty Hoopla zenei fesztiválon debütált a világhírű Jessie Ware koncertjén, amelyen egyúttal osztatlan sikert aratott mind az eszköz használói, mind a fellépők körében.
Budapest, 2022. június 13.Robotok jelentették be a Vodafone Alapítvány Scratch-versenyének nyerteseit
A Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Témahéthez hasonlóan a digitális kompetenciák fejlesztését tűzte ki a gyermekeket, pedagógusokat és szülőket egyaránt támogató oktatási stratégiájának céljául. Éppen ezért 2016 óta minden évben tematikus programokkal, így például különdíjas versenyekkel jelenik meg a pedagógiai esemény programkínálatában. 2022-ben 4-5 fős csapatok a Scratch programozó nyelv kreatív használatában mérhették össze tudásukat a rendezvény keretében.
Budapest, 2022. június 10.Már 660 kg hulladéktól mentette meg a földet a Vodafone Digitális Díj nyertese
2021-ben is jó helyre került a Vodafone Alapítvány elismerése, hiszen a Vodafone Digitális Díjjal jutalmazott vállalkozás már másfél éves működése alatt is jelentős mennyiségű hulladék termelésétől kímélte meg a bolygót. A Rakun Dobozközösség tagjai a csatlakozással egyszer használatos dobozok helyett RAKUN dobozban kérhetik ételeiket a partneréttermeknél elvitel és házhozszállítás esetén is. A vállalkozás ezzel motiválja a lakosságot arra, hogy válasszák a környezettudatos ételcsomagolási megoldásokat, hiszen egy ebéd idejére használt doboz lebontása a földnek 500 évébe is telhet.
Budapest, 2022. június 8.Már Horvátországban is elérhető a Vodafone 5G roaming szolgáltatása
Tovább bővítette 5G roaming szolgáltatását a Vodafone, így már összesen 29, európai és Európán kívüli országban élvezhetik utazás közben az ügyfelek az újgenerációs mobilhálózat nyújtotta előnyöket. A Vodafone 5G roaming szolgáltatását az egyik legnépszerűbb nyári külföldi desztináción, Horvátországban is többletköltségek nélkül használhatják az ügyfelek 5G-képes készülékeikkel.
Budapest, 2022. június 3.A Magyar Mentésügyért Emlékérmet vehette át a Parlamentben a Vodafone Magyarország Alapítvány
Az Országházban tartotta díjátadó ünnepségét a fennállásának 74. évfordulóját ünneplő Országos Mentőszolgálat (OMSZ), melynek keretében a Vodafone Magyarország Alapítványt a Magyar Mentésügyért Emlékérem elismerésben részesítették. Az Alapítvány hosszú évek óta dolgozik szoros együttműködésben az OMSZ-szel, közös munkájuk mérföldköve a 2020-ban életre hívott ÉletMentő applikáció.
Budapest, 2022. május 23.5G drónok segítségével forradalmasította az egészségügyet a Vodafone
5G hálózathoz csatlakozott drónok szállítják az előkészített gyógyszereket a Düsseldorfi Egyetemi Kórház épületei között a hatékonyabb ellátás érdekében. Elsőként a drónok tápszert szállítanak a központi raktárból a gyermekosztályra. A jövőben mindennapossá válhat, hogy drónokra bízzák az egészségügyi transzfert, ha nehezen megközelíthető, távoli vagy veszélyes helyekre kell gyógyszereket szállítani. Az ilyen típusú repülések biztonságához kulcsfontosságú a repülési adatokat rendkívüli gyorsasággal és minimális késleltetéssel továbbító 5G hálózat.
Budapest, 2022. május 4.Még stabilabb otthoni internetszolgáltatást biztosít a Vodafone új díjcsomagja
A Vodafone Internet Pro csomagjával az alap vezetékes internetszolgáltatás mellé egy kiegészítő mobiladatot tartalmazó SIM kártyát és opcionálisan Wi-Fi hotspot eszközt is vásárolhatnak az előfizetők. A korlátlan mobil adatot az ügyfelek havonta egyszer tetszőleges időpontban aktiválhatják 72 órára a My Vodafone applikáción keresztül, így, ha esetleg valami megzavarja a vezetékes szolgáltatást, az internetelérés így akkor is folyamatos marad, ha például az utcában zajló építkezés, csatornázás, áramszünet vagy a rossz időjárás miatt elmegy az otthoni internet.
Budapest, 2022. április 27.„Anya el tud majd jönni értem a suliba?” – gyerekek faggatták a Vodafone vezetőit
A Vodafone vezetői online állásinterjúra készültek, amikor is a képernyő másik oldalán a pályázó helyett annak gyermekei jelentek meg. A gyerekek izzasztó kérdéseikkel arról faggatták a Vodafone-os vezetőket, hogy mennyire családbarát munkahely a Vodafone. A vezetők beugratásáról egy vicces, ugyanakkor megható videó készült anyák napja alkalmából, amivel a vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora felelőssége van a munkáltónak abban, hogy a dolgozóik egyensúlyt tudjanak találni a munka és a családi élet között.
Budapest, 2022. április 22.6260 virágot ültet a Vodafone a Föld napja alkalmából
A Föld Napja alkalmából összesen 6260 sárga és kék virágot ültettek el a Vodafone dolgozói Kecskeméten. Az ukrán zászló színeit megidéző növényeket úgy helyezték el, hogy azok a béke jelét formálják meg. A vállalat ezzel is kifejezte szolidaritását a háborúban érintettek felé, egyúttal állásfoglalást tett a béke és a környezetvédelem ügye mellett.
Budapest, 2022. április 13.Ezt tanácsolja az Országos Mentőszolgálat húsvétra készülődve
Az ünnepek alatt általában a mentőkhöz érkező segélyhívások száma is megemelkedik, de néhány tanács megfogadásával csökkenthetjük annak az esélyét, hogy akár a készülődés, akár a közlekedés során baleset történjen. Érdemes a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazását is előre letölteni a gyorsabb és hatékonyabb mentőhívás érdekében, ha mégis bajba kerülnénk. Az applikációba egészségügyi adataink előre feltölthetők, így azokat a mentők akkor is látják, ha valamiért nem tudjuk közölni azokat, a GPS alapú helymeghatározási rendszernek köszönhetően pedig könnyebben talál meg bennünket a segítség, akár kirándulás közben is. Az alkalmazás különösen hasznos lehet a nyelvet nem beszélőknek vagy az időseknek, de bárki számára segítség, aki egy előre nem látható eseményre is szeretne felkészülni.
Budapest, 2022. április 8.Új innovációt vezetett be a Vodafone az európai közlekedésbiztonság javítása érdekében
A ’Biztonságos Közlekedés Európáért Platfom’ (Safer Transport for Europe Platform = STEP) elnevezésű megoldás a járműbe épített navigációs rendszereken keresztül képes friss közlekedésbiztonsági híreket megosztani a közlekedés résztvevőivel, ezzel jelentősen hozzájárulva az utak biztonságához. Emellett a platform képes lehet például figyelmeztetni a vezetőt a holttérben tartózkodó kerékpárosra, vagy szerepet játszhat a lopott járművek nyomkövetésében is. A megoldás minden járműbe épített navigációs rendszerrel és egyéb térképalkalmazással kompatibilis, ráadásul a biztonsági információkhoz való hozzáférés a közlekedők számára ingyenes.
Budapest, 2022. április 4.Forradalmian új adatátviteli technológiát vezetett be a Vodafone
A Vodafone hazánkban elsők között vezette be országos szinten a forradalmian új adatátviteli technológiát, a CAT-M hálózatot. A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszakítás nélkül kezelni. A CAT-M technológia fontos szerepet játszhat a riasztórendszerek és különböző vész-, illetve segélyhívó alkalmazások használatában, valamint hordható eszközök és intelligens mérőórák esetében is egyre nagyobb teret nyerhet. A NarrowBand IoT hálózat mellett a CAT-M hálózat sávszélessége elegendő ahhoz, hogy megfelelő és időtálló alternatíva legyen 2Gs vagy 3G-s IoT eszközök számára.
Budapest, 2022. március 30.Támogatói programot hirdetett podcast-gyártóknak a Vodafone
A Vodafone a minőségi tartalomgyártás és tartalomfogyasztás jegyében az egész podcast szcénára kiterjedő programot indított hazai podcastereknek. A Vodafone Podcast Pioneers program keretében hallgatottság alapú anyagi támogatást, valamint technológiai és szakmai segítséget is kaptak a jelentkező tartalomgyártók, illetve műsoraikat a Vodafone különböző felületein is hirdették. A programra bármilyen témában alkotó, független podcasterek jelentkezhettek a https://podcastpioneers.hu/ oldalon.
Budapest, 2022. március 24.A megnövekedett adatigényhez igazította lakossági mobilinternet portfólióját a Vodafone
A Vodafone Magyarország célja, hogy a megváltozott ügyféligényeknek megfelelő adatmennyiséget kínálva még szélesebb körben elérhetővé tegye az online jelenlétet, hozzájáruljon az információs szabadsághoz és a digitális jóléthez. A új csomagok megfelelő adatmennyiséget biztosítanak alacsony áron, lehetőséget teremtve akár a vezetékes internet kiváltására is. A Mobilnet 150 GB + 1500 GB csomagot kifejezetten a növekvő adatigény kielégítésre tervezték – akár vezetékes internet helyettesítésére is megfelelő. A Digitális Jólét Alapcsomag 5 GB egy rendkívül kedvezményes ajánlat, melynek keretében megemelt adatkeretet biztosít a szolgáltató, a korábbi 1 GB-hoz képest 5 GB belföldi és EU adatot.
Budapest, 2022. március 10.Úttörő digitális megoldás a fuvarozásban: a Vodafone a Waberer’s digitalizálását támogatta
Folytatta Európa egyik legnagyobb fuvarozási vállalatának, a Waberer’s-nek a digitalizációját a Vodafone: az instant CMR technológiai startup által fejlesztett és a Vodafone publikus internettől elkülönített hálózatán működő applikáció a fuvarlevelek és egyéb dokumentumok digitalizálása mellett új, a fuvarozási iparág digitalizációját a következő szintre emelő funkciókkal bővült. Tavasztól a Waberer’s gépkocsivezetői egy eszközön és ezen belül is egy applikáció segítségével követhetik nyomon a részletes fuvaradatokat, az útvonalat és navigációt, a vezetési időt és vezetési stílust, továbbá ennek segítségével digitalizálhatják a fuvarleveleket és egyéb dokumentumokat, majd ezeket a zárt chat funkcióval továbbíthatják a központnak. A megoldás integráltabbá, biztonságosabbá, zöldebbé és hatékonyabbá tette a Waberer’s International működését.
Budapest, 2022. március 9.Digitális női vállalkozókat díjazott idén nőnapon a Vodafone
A Vodafone hosszú ideje elkötelezett támogatója a nemek közti egyenlőségnek és a női egyenjogúságnak, emellett kiemelt figyelmet fordít a hazai kis- és középvállalkozások digitális felzárkóztatására. Ennek jegyében nőnapon egy újonnan alapított díjjal digitális női vállalkozók teljesítményét ismerte el. Az Év Női Digitális Vállalkozója díjat 10 olyan vállalkozó kapta, akik üzleti eredményeiket a digitálizációnak köszönhetően érték el. A díj alapításában és a rangsor felállításában a Vodafone szakmai partnere a Portfolio volt. A Vodafone egy különdíjat is átadott, melyet a #nemluxustáska adományozási mozgalom alapítói kaptak.
Budapest, 2022. március 8.Március 15-ig lehetett jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra, ahol 1 millió forintos különdíj várta a pályázókat
A pályázat újdonsága az volt, hogy a Vodafone különdíjban részesítette a legjobb 5G technológiára építő innovációt. A különdíj, és az azzal járó 1 millió forintos jutalom, valamint a szakmai mentorálás a Vodafone vállalati szolgáltatásokért felelős üzletágának felajánlása volt. A különdíjat bármelyik eddig meghirdetett kategória (Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Társadalom, valamint Környezetvédelem és Fenntarthatóság) pályázója megkaphatta.
Budapest, 2022. március 8.A Vodafone Alapítvány 55 millió forinttal támogatta a segélyszervezetek munkáját, továbbá WiFi hotspotokkal, telefontöltő-állomásokkal segítette a menekülteket
A Vodafone azonnali és gyors lépéseket tett az ukrajnai háborúban érintettek és a menekültek támogatása érdekében. A Vodafone Magyarország Alapítvány összesen 55 millió forinttal támogatta a segélyszervezetek – többek között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – munkáját. Emellett a közvetlen segítségnyújtás érdekében a legfontosabb helyszínekre (határátkelőhelyek, vasútállomások) WiFi hotspotokat és telefontöltő-állomásokat telepítettek hogy megkönnyítsék az információhoz való hozzájutást és a kapcsolattartást az Ukrajnában maradt családtagokkal. A vállalat a dolgozók számára is lehetőséget biztosított a segítségnyújtásra: a Vodafone munkatársai pénzbeli és tárgyi adományokat is felajánlhattak, továbbá önkéntes munka keretében is segíthettek.
Budapest, 2022. március 3.Az IoT után a Vodafone elhozta az EoT-t, a kereskedelem hálózatát
Új globális platformot indított a Vodafone, amely a csatlakoztatott eszközök világát új szintre emeli, lehetővé téve, hogy a felhasználók biztonságosan kereskedjenek egymással. Az IoT – az eszközök hálózata – után az EoT (Economy of Things) néven létrejött új globális platform a kereskedelemért és a gazdasági kapcsolatokért felel majd. Az EoT lehetővé teszi például elektromos járművek számára, hogy töltőpontokkal és sok más egyéb eszközzel közvetlenül kommunikálva, biztonságos kereskedelmet folytassanak egymással a felhasználó nevében a Mastercard és az Energy Web rendszerein keresztül.
Budapest, 2022. február 18.A hibrid után agilis munkavégzést vezetett be a Vodafone
A Vodafone Magyarország az úttörők egyikeként, közel egy éves előkészület után, több hullámban, a karanténidőszakban bevezetett hibrid munkavégzést megtartva vezette be az agilis munkavégzést. A méretgazdaságosság helyett ma már inkább a kreativitás, ügyfélközpontúság és gyorsaság jelent valódi piaci előnyt, az új megközelítésmód pedig ezeket a tulajdonságokat ötvözi.
Budapest, 2022. február 15.Havidíj-kedvezménnyel ösztönözte a Vodafone a korlátlan mobilnetezést
Minden új egyéni előfizető számára fél éven keresztül bruttó 2 000 Ft-os havidíj kedvezményt biztosított a Vodafone a RED és a jogosult Go tarifacsomagok árából. Ezen felül a Vodafone további akár bruttó 20 000 forintos extra kedvezményt biztosított azon egyéni ügyfelek számára, akik az NMHH mobilkészülékcsere-támogatási programja keretében 3G képes készüléküket 4G- vagy 5G-képes mobiltelefonra cserélték.
Budapest, 2022. február 9.Világszerte piacvezető szerepet tölt be a Vodafone az IoT szolgáltatók között – derül ki a Gartner Magic Quadrant riportjából
A Gartner immár nyolcadik alkalommal nevezte meg piacvezető IoT szolgáltatóként a Vodafone-t az IoT-szolgáltatókat vizsgáló Magic Quadrant felmérésében.
Budapest, 2022. február 8.Gyerekeknek szóló internetbiztonsági képzést indított a Vodafone Alapítvány
A Biztonságos Internet Napján mutatta be a 9-14 éves gyerekeknek szóló, tudatos és biztonságos internethasználatra edukáló ingyenes e-learning képzését a Vodafone Alapítvány. A NetGuru elnevezésű interaktív online kurzus digitális szakértők és egy népszerű youtuber közreműködésével készült, és olyan témákat járt körbe, mint az internetes adataink biztonsága, a digitális lábnyom, vagy a hekkerek tevékenysége. A NetGuru iskolai felhasználásra készült, ezért a videók, beszélgetéspanelek, játékos kvízek mellett részletes tanári kézikönyvet is tartalmaz.
Budapest, 2022. február 1.Önvezető hajót mutatott be a Vodafone
Hatalmas áttörést ért el a Vodafone és a Sea Machines Robotics a tengeri közlekedésben: a Nellie Bly nevű vontatóhajó lett a világ első kereskedelmi hajója, amely 100%-ban ön- és távvezérlés mellett tett meg egy 13 napos, összesen több mint 1000 tengeri mérföldes utat. A vontatóhajó mindössze 129 üzemóra alatt tette meg a Kiel-csatornán keresztül a Cuxhaven-Skagen- Koppenhága-Hamburg kísérleti utat, Dánia keleti partja mentén. A hajó ön- és távvezérlését a Vodafone 4G mobilhálózata biztosította, amely lehetővé tette a Sea Machines Robotics szakemberei számára, hogy bostoni székhelyükről, több mint 3000 mérföld távolságról felügyelhessék és adott esetben irányíthasság a hajót.
Budapest, 2022. január 26.A digitalizáció segítségével váltak akadálymentessé az írott szövegek
Látássérülteken segít egy szövegeket hangfájlokká konvertáló, magyar fejlesztésű program. A Dramatizált Elektronikus könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló (DEX) szoftver, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány legújabb innovációja. Az előző verzióhoz képest az új fejlesztés képes a könyveket és egyéb papíralapú dokumentumokat, illetve szöveget tartalmazó képfájlokat és PDF állományok tartalmait felolvasható elektronikus fájl formátumba alakítani. A szoftver legfrissebb, 3.0-ás verziójának fejlesztéséhez a szervezet a Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást a Digitális Esélyegyenlőség kategória első helyezettjeként. A szoftver az INFOALAP weboldaláról ingyenesen tölthető le.
Budapest, 2022. január 24.Mesterséges intelligencián alapuló távdiagnosztikai megoldást mutatott be a Vodafone és az Innomed
A Vodafone Magyarország okostelefonokkal és SIM-kártyákkal támogatja az Innomed Medical Zrt.-t., hogy elősegítse telemetriás EKG-rendszerük széles körő terjedését. Az Innomed digitális megoldása révén a páciensek kezelőorvosai távolról, okoseszközeik segítségével tudják ellátni a betegfelügyeletet, lecsökkentve ezáltal a szívbeteg, illetve szívműtéten átesett betegek kórházi ellátási idejét. A fejlesztés az Innomed és a Vodafone több éves partneri kapcsolatának köszönhetően jött létre. Az eszköz működését a Vodafone egy különleges sajtóesemény keretében, a magyar jégkorong-válogatott játékosainak közreműködésével mutatta be a nagyközönségnek.
Budapest, 2022. január 21.A világon elsőként mutatták be az okostelefonba integrált SIM (iSIM) technológiáját
Az telekommunikációs iparág vezető innovátoria, a Vodafone, a Qualcomm Technologies, Inc. és a Thales egyesítették erőiket, hogy bemutassanak egy olyan okostelefont, amely az ún. iSIM (az ieUICC1 GSMA specifikáción alapuló) technológiával működik. Az új megoldás lehetővé tette, hogy a SIM-kártya funkcióit a készülék fő processzorába integrálják. Ezzel a bejelentéssel lehetővé vált a technológiai kereskedelmi forgalomba hozatala mindazon készülékek esetében, amelyek a mobilszolgáltatásokhoz való csatlakozásához iSIM-et használnak.1 Beágyazott Univerzális Integrált Áramköri Kártya
Budapest, 2022. január 13.Mesterséges intelligencián alapuló magyar applikáció segíti a jelnyelvtanulást
A magyar felhasználók számára is elérhetővé vált a SignAll jelnyelvet tanító applikációja, a Magyar jelnyelvi ABC. Az alkalmazást fejlesztő SignAll Technologies Zrt. a Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást ahhoz, hogy az Egyesült Államok és Kanada után Magyarországon is elérhető legyen a mesterséges intelligenciára és egyedülálló képfeldolgozó algoritmusokra épülő applikációjuk, amelynek használatával a felhasználók könnyedén elsajátíthatják és gyakorolhatják a magyar jelnyelv alapjait. Az alkalmazás célja ezen felül, hogy növelje a jelnyelv és a siket kultúra ismertségét Magyarországon. A Magyar jelnyelvi ABC ingyenesen letölthető a Google Play és App Store áruházakból.
Budapest, 2022. január 10.1500 órát önkénteskedtek a Vodafone dolgozói
A Vodafone-nál sokéves hagyománya van a dolgozói önkéntes programoknak: a Vodafone Magyarországnál minden munkavállaló évi 4 munkanapot, azaz 32 munkaórát fordíthat önkéntes programokra a Vodafone Magyarország Alapítvány koordinálásában. A dolgozók fizikai önkéntes munkával és otthonról dolgozva is segíthettek társadalmilag hasznos munkát végző szervezeteknek. A Vodafone önkéntes Közössége így összesen 1500 óra önkéntes munkával közvetve vagy közvetlenül 2000 embernek nyújtott segítséget.