Hagyd, hogy ambícióid vegyék át az irányítást

Nem tarthatnánk ott, ahol tartunk munkatársaink közös eredményei és hozzájárulása nélkül. Ezért is biztosítjuk azt, hogy a Vodafone minden munkatársa számára megfelelő eszközök, fejlődési lehetőségek és támogatás álljon rendelkezésére ahhoz, hogy saját útjukat, valamint a vállalat útját formálják.

Tanulj a saját módszereddel

A Vodafone-nál nem létezik mindenek felett álló, kőbe vésett tanulási modell. A tudás egy részét napi feladataid teljesítése során (on the job), más részét offline tanulod majd meg. Minden attól függ, milyen feladatkört látsz el és mindezt hol teszed.
Elindítottuk saját online portálunkat Vodafone University néven, ahol közel 300 ezer képzési modul közül választhatsz a nap akár 24 órájában. Emellett további tanulási lehetőséget kínál a Linkedin Learning felülete is.
Kollégáink számára elérhetőek azon belső képzéseink is, melyeken belső trénereink oktatnak. Ezek zömében gyakorlatias soft skill tréningek, melyek például időmenedzsmentről, hatékonyságnövelésről vagy önismerettel kapcsolatos témákról szólnak.
Ha vezetői szerepkörben csatlakozol hozzánk, vagy itt töltött időd alatt válsz vezetővé, egy kifejezetten erre a célra szolgáló tantervből is profitálhatsz, amely az innovációtól a befogadásig mindenre kiterjed. Mivel ezek a képzések többféle tanulmányi platformon érhetők el, így folyamatosan bővülnek, fejlődnek.
A Technology csapatban elindítottuk a Fit for Future programot, melyben kollégáink tudását szeretnénk a jövő szintjeire emelni. Célunk, hogy 5 éven belül új tudással ruházzuk fel a kollégáinkat, valamint lehetőséget teremtsünk új karrierutakra. A program első 18 hónapjában csapatunk 70%-a összesen 1500 kurzust végzett el.
Teljesedj ki, aknázd ki a benned rejlő lehetőségeket

Teljesedj ki, aknázd ki a benned rejlő lehetőségeket

Elindult a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat új, ÉletMentő elnevezésű applikációja, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a segélyhívást.

Találd meg motivációd

Találd meg motivációd

Legyen szó a legújabb termék tervezéséről vagy új kezdeményezések irányításáról, a Vodafone-nál mindig történik valami izgalmas dolog. Mi motiválja munkatársainkat? Innováció iránti szenvedélyük. Az, hogy szeretnének olyat tenni, ami igazán számít. Az, hogy vállalati kultúránk elismerés-központú.

Válaszd ki az utad

Válaszd ki az utad

A Vodafone-nál előrejutásod határa a csillagos ég. Nem szorítjuk keretek közé azt sem, milyen gyorsan jutsz el oda. Karriered építheted vertikálisan, horizontálisan vagy spirálisan. Idővel akár mindháromra sor kerülhet. Még akár az is lehet, hogy 26 másik piacunkon is kipróbálnád magad. Képzeld csak el a lehetőségeket és arasd le a babérokat!

Tanulj a saját módszereddel

Tanulj a saját módszereddel

A Vodafone-nál nem létezik mindenek felett álló, kőbe vésett tanulási modell. A tudás egy részét napi feladataid teljesítése során (on the job), más részét offline tanulod majd meg. Minden attól függ, milyen feladatkört látsz el és mindezt hol teszed. Elindítottuk saját online portálunkat Vodafone University néven, ahol közel 300 ezer képzési modul közül választhatsz a nap akár 24 órájában. Emellett további tanulási lehetőséget kínál a Linkedin Learning felülete, valamint azon belső képzéseink is, melyeken belső trénereink oktatnak. Ha vezetői szerepkörben csatlakozol hozzánk, vagy itt töltött időd alatt válsz vezetővé, egy kifejezetten erre a célra szolgáló tantervből is profitálhatsz, amely az innovációtól a befogadásig mindenre kiterjed. Mivel ezek a képzések többféle tanulmányi platformon érhetők el, így folyamatosan bővülnek, fejlődnek.